Rángatom Könnyű Létem Darabjait

Mert én beszélnék, ha értenének

És álmodnék, ha lenne mit

De

Hallom, ahogy ők nevetnek

És az egész világ eltaszít

Szomorú csöndben

Feszül bennem

A hangos magány

Félek elveszíteni téged, pedig nem is vagy az enyém

Ha egy átlag ember hallaná,sírva rogyna térdre,

de itt mindenki csak nevetve néz félre

Gyerekként mindig a fényre vágytál

Most meg már semmit sem látsz

Mindig félsz, minden körtől

Magadat kell legyőznöd egyre csak többször

Nem várom, hogy megértsd,

Hisz tudom, hogy azt nem lehet.

azt várom, hogy ne féltsd,

De mégis mentsd az életed.

visszafojtom a könnyeket

A váróteremben.

Fáj, de könnyebb lesz

Elrejtenem.

Hogy azt mondtad,

Mindig itt leszel,

Bármi történjen,

Nem érdekel.

Most itt ülök egyedül, elmentél.

Eltűntél, mint az esti szél.

Azt mondtad, ez arról szól,

Hogy látjuk majd a végét.

És hiába, elönt az érzés,

Semmit sem csináltam jól.

Kimegyekk a virágoskertbe,

Magába fogad az illatos rét.

Alám kap a tavaszi szél.

Inkább a jégeső verne!

Néha úgy érezném, hogy élek

De mélyen a víz alatt

Nincsenek hangok és

Nincsenek fények

Addig kell inni,

amíg a pohár üresebb,mint te